Lassan úgy érzem, mint Michael Ende, a híres regényíró és novellista.
Egyik novellájában a néző színházba megy, sem az üres utcák, üres színház vagy a nézőtér nem kelt benne gyanút, leül és türelmesen vár, majd csak felmegy az a függöny.
A blog olvasói azok a nézők, akik mind itt ülnek, és várják, hogy a függöny fellibbenjen. Nem játszom többet a türelemmel, ígérem.
Ismételten jelzem a technikai szünet végét, amelyet egy friss kritikával pecsételek meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése